Courtesy of Juhászné Marika
A dedikálás helyszíne 2018.12.22.
Megnyitom az oldalunkat (EAMH), szembe jön velem a poszt: Engin Akyürek ismét Isztambulban fog dedikálni, 2018. 12. 22-én. Ez nem lehet véletlen, gondoltam, hiszen előtte arról álmodoztam, vajon mikor lesz egy újabb lehetőség erre... vagy talán nem is lesz... Egy pillanat alatt eldöntöttem, hogy menni fogok. Ha az előző alkalmakat el is szalasztottam, ezt már nem hagyhatom ki, mert nekem találkoznom kell vele! De jó lenne társ is, egyedül nem szívesen mennék. Kiírtam a csoportban, hogy ki jönne velem, és lám, hárman is jelezték ezirányú szándékukat, nagy örömömre. Összeállt a kis csapat: Hevesi-Tóth Imréné Zsuzsi, Kossela Józsefné Zsóka és Üveges Sándorné Valika, /ő már másodjára jön az álma után/, - akik szintén arról álmodoztak, hogy találkozhassanak Enginnel. Telefonos egyeztetések következtek, örültünk egymásnak. Innentől kezdve megkezdődött a rutinosabb csoporttársaink segítségével utazásunk megszervezése. Repülőjegy, szállásunk rendezve, tolmácsunkkal, kedves Cemilbey /a következőkben/ Tanár úrral is fel tudtuk venni a kapcsolatot. Izgalommal készültünk, tervezgettünk, mit viszünk Enginnek ajándékba, kinek lesz még ajándéka.
A magyar rajongói oldalunk ajándéka Enginnek
Eljött az utazás napja, repülés Isztambulba. Tanár úr várt minket, de beletelt néhány órába, amíg összetalálkoztunk a reptéren. Várt minket táblával a kezében, rajta kiírva, Magyar Mária. Az nekünk fel nem tűnt a rengeteg várakozó ember között, még ha láttuk is a táblát, hogy az én lennék. Elkísért a szállodába bennünket. A hotel nagyon jó helyen volt, a közelben voltak látnivalók, de csak az Egyiptomi Bazárig jutottunk el. Csak a másnapra tudtunk gondolni, semmi másra. A program teljes átbeszélése következett a Tanár úrral. Kinek mit mondjon majd? Enginnek, Özlemnek, a menedzsernek... és hogyan tolmácsolja majd az ajándékokhoz fűződő üzeneteket, a magyar rajongók szeretetét, üdvözletét. Megbeszéltük, hogy a helyszínig mivel szeretnénk menni: tömegközlekedéssel vagy hajóval? Szállásunk a Fatih körzetben volt. A kikötő gyalogosan is csak pár perc séta, természetes, hogy hajóval megyünk. Az esténk már csak Enginről és a készülődésünkről szólt. Ki fogja átadni Enginnek az ajándékot? Majd Zsóka fogja, ő szeretné nagyon. Szemtől szembe mit mondunk majd neki a hiányzó török tudásunkkal?! Milyen ruhát veszünk fel, és hozzá a magyaros kiegészítőket, kitűzőt, karkötőt, nyakéket. Ezeket Zsuzsi készítette nekünk. Valamilyen egységes dolognak kell lennie rajtunk a sálon kívül.
Az Enginre váró íróasztal...
A dedikálás helyszíne messze van, SariyerIstinye Park. Hajóval a Boszporuszon csodálatos lesz utazni, sok a látnivaló útközben, gyönyörű palotákat, a régi kultúra és a modern világ keveredését láthattuk. Cemil tanár úr gondoskodott róla, hogy jobban megismerhessük a kultúrájukat. Közben gondolataink mindig az Enginnel tervezett találkozás körül forogtak, fejben nem tudtuk letenni őt egy pillanatra sem. Taxival folytattuk tovább utunkat, mert a célpont még igencsak távolinak tűnt. A buszok mindig tele voltak, nem tudtunk megállítani egyet sem, amelyik arra ment. Nem volt más választás, így simán beültünk az öt személyes taxiba mindannyian, a sofőrrel hatan voltunk. Nem okozott problémát, csak még időben odaérjünk, mert még a könyveket (15 db) is meg kell vásárolnunk! A luxuspláza könyv és zene részlegében folytak az előkészületek a dedikáláshoz. A környezet ízléses, szép, méltó Enginhez. Kordonokat állítottak fel, az asztalra virágokat hoztak, egy kisebb virágkompozíciót és egy cserepes fehér orchideát, dekorációnak. Ott mondta valaki a török lányok közül, hogy a fehér orchidea Engin kedvenc virága. Nem tudom… lehet, mert akkor miért lett volna kétféle virágdekoráció egymás mögött? A másik, a kicsi asztaldísz nem is volt látható, csak mi láttuk. Egy pohár tea, pohár víz, majd aprósüteménnyel egészült ki az asztal.
A várakozás közben ismerkedés más rajongókkal.
Közeledett az idő, forrósodott a hangulat, beindult a nyelvi kavalkád. Vajon hol fog bejönni? Ezt találgattunk Valikával. Közben nőtt a tömeg, megjöttek a riporterek, tv, magazinok munkatársai, valamint Engin kísérete is megérkezett: Özlem, a menedzserasszony, Eren, a testvére a barátokkal és IlknurSeref, Engin stylistja. Mi, a magyar csapat, Tanár úr, Zsuzsi a zászlónkkal, elöl álltunk a kordon előtt. Mindössze 2- 3 m lehetett talán a távolság a dedikálásra előkészített asztal és a várakozó rajongók között. A könyves állványok mögül egyszer csak ringó járásával jött a mi csinos, jóképű bálványunk. Mindenfelől örömsóhajok szálltak a levegőbe. A tőle megszokott alázattal közeledett és köszöntötte rajongóit, majd helyet foglalt az asztalnál. A kör bezárult előttünk. Tanár úr segítségével a riporterek, a tv-sek és a kísérők sorfala között eljutottunk Özlem asszonyhoz, Engin menedzseréhez. Tanár úr a megbeszéltek alapján tolmácsolta a magyar rajongók üzenetét, felhívta a figyelmét arra, hogy csoportunk azon fáradozik, hogy a török-magyar kulturális kapcsolatokat erősítse mindkét országban. Természetesen semmi nem úgy történt az ajándékok átadásánál, ahogy azt elterveztük. Özlem asszony nagyon szigorúan átvizsgált minden csomagot. Az Enginnek szánt ajándék, a Tarr Béla könyv végül is megértésre talált nála, ha kicsit körülményesen is. Mondtuk, hogy Engin érdeklődött a híres filmrendezőről a korábban itt járt társainktól, azért kapja a könyvet. Nem adhattuk Engin kezébe az ajándékot, de reméljük, hogy a szünetben megnézhette. Aztán gyorsan felsorakoztunk Engin mellé kétoldalt, azonnal a kamerák kereszttüzében találtuk magunkat. A magyar csoport szenzációnak számított!
Cemilbey szóval tartotta Engint, míg aláírta a könyveket a magyar rajongóknak
Amíg Enginnel a riportokat készítették, ott állhattunk mellette, nagyon közel. Hallgathattuk bársonyos, dallamos hangját, jellegzetesen Engines nevetését.
Igen jókedvűen nyilatkozott. Tanár úr is kapott két könyvet dedikáltatásra. Mi, a többiek négy-négy könyvet fogtunk a kezünkbe. Összesen, 18 könyvet írattunk alá. Engin Cemil Tanár úrnak dedikált először, Horváth Illés (Engin magyar szinkronhangja) számára is. Gondoltuk, hadd beszélgessenek közben. Elmondta, hogy ki is az Illés, ő magyar színész. Enginnek eddig két sorozatát láthatták a tv-ben Magyarországon, a Fatmagült és a Kara Para, Ask-ot. Mindkettőben Horváth Illés volt a magyar hangja, Kerimnek és Ömer nyomozónak is. Engin érdeklődéssel hallgatta, tetszhetett neki, mert jókedvűen kuncogva írogatott. Tőlem is kérdezett, de nem értettem, sajnos. Amikor kétszer is felnézett rám írás közben a szeme, az zavarbaejtő volt. Csak annyit értettem, hogy Júlia, Júlia, akkor dedikálta Szoldánné Julika könyvét. Meglepődtem, hogy tőlem kérdezi, mert a könyvet nem én adtam oda, hanem a Tanár úr. Mosolygott, talán azt gondolta, Illéshez tartozik a név, vagy talán valamelyik női főszereplő? Mondtam volna, hogy egy rajongótárs, de Tanár úr nem is hallotta, így akkor nem fordíthatta. Az aláírás végén, amikor kezet fogtam vele, csak azt tudtam kinyögni törökül, hogy köszönöm. Aztán elvarázsolódva helyet adtam a következőnek. Hogy ki következett utánam, nem tudom. Lehet, hogy Zsóka, majd ő megmondja..!
Csoportkép Erennel
A továbbiakban vártunk és néztük a program folytatását, nem szerettünk volna lemaradni Engin egyetlen percéről sem. A program befejezése után engedélyt kaptunk még egy baráti fotóra Enginnel. Cemil tanár úr sem tétlenkedett ám várakozás közben, hisz Erennel és barátaival beszélgetett rólunk, magyarokról. Eren mondta, tudja, hogy testvérnépek vagyunk, hogy sok közös dolgunk van. Tanár úr szerint több mint 2200 közös eredetű szavunk van, a rokoni kapcsolatokat elemezték. Kérdezte tőle, hogy megkapta-e az ajándékot, azt válaszolta, hogy Igen, köszöni. Vége a programnak, kifelé jövet az áruházból, az aulában sokan álltak. Lehet, hogy Engint várták? Integettek nekünk, bye-bye! Valika rendületlenül figyelte az autókat, no meg mindenki, ahogy a pláza parkolóból jöttek elő, hátha Engin ül az egyik volán mögött.
Erre a napra inni kell!
Milyennek láttam én Engint? Kicsit másnak, mint a kamerákon keresztül. Nem olyan erős és karakteres a profilja, finomabb. Szépen növöget a haja, a hullámok már előre törtek benne. Szénfekete hajában hátul megcsillan egy-egy ősz hajszál, de meglepően kevesebb, mint gondoltam. Hátul, a tarkójánál apró kis hajgyűrűk sorakoznak, már lenőtt a haja. Soványnak tűnt, de sportosan széles a válla. A pulóver, amit viselt, vékony, finom anyagból készült, néhol áttetsző. Nem mertem igazából átölelni a vállát fotózáskor, csak a hátára tettem a kezem. Ő egy különleges ember. Vonz, mint a mágnes! Egyedi, személyes varázsa van. Van benne valamiféle kamaszos báj is.
Mit érez az ember a közelében? A közelében, azt érzi, amit karácsonykor érezhetünk: szeretet, nyugalom, melegség vesz körül. Az Ő bűvkörében állva úgy éreztem, nem akarom, hogy vége legyen a napnak! Nem is lett, mert Zsuzsival nem tudtunk aludni, reggelig beszélgettünk, újra meg újra átéltük a történéseket, ahogy előjöttek az élmények. Engin lett az én/a mi legszebb karácsonyi ajándékunk. Az álmom/unk valóra vált. Csodálhattuk Engin Akyüreket 2 és fél órán át, az igazit, a művészt, az írót, az EMBERT, a maga valójában. A bűvölet még mindig tart, így is marad mindenkinél, aki személyesen találkozhatott vele. Kívánom, hogy mindenkinek legyen módja megtapasztalni, érezni ezeket, és elszédülni abban a csodás atmoszférában.
Comments